Rólunk

történetünk

a kezdetek


68 év után, 2016 májusában ismét megnyitottuk Nagyapánk és testvére egykori kertvendéglőjét Zuglóban. A múlt század közepén Borház néven működő családi vendéglő ma újra családi vállalkozásként működik. Nagy álmunk volt hogy folytassuk a hagyományt, valamint hogy az épület és a kert visszanyerje régi funkcióját. Az akkori kínálat között megtalálhattuk az ételek mellett az uradalmi faj borokat, kisüstön főtt pálinkákat és a sörkertben a csapolt söröket. A hordók még ló-vontatta söröskocsikon érkeztek és a hűs pincében várták, hogy csapra verjék őket. Az akkori vendégek kikapcsolódását egy kártya- és szivarszoba is szolgálta, ahol a környékbeli jómódú úriemberek szívesen töltötték estéiket.

Napjainkban az évente többször megújuló étlap egy része a nagypolgári magyar konyha fogásain alapul, ám az sem fog csalódni, aki szívesen kalandozik más nemzetek konyhái között. Széles választékú borlapunkon főként hazai pincészetek termékei találhatóak a nagy neves borászatoktól egészen a kis családi bormanufaktúrákig. Cukrászatunk igazán különleges desszertjei és tortái minden vendégünket kétségkívül rabul ejtik.

Mindezt a belvároshoz közel, de a nyüzsgő városi forgatagtól elzárt oázisban, ősfák között élvezhetik a vendégek. Az étterem egyedisége a kert mellett a hatalmas fedett terasz, amely – átalakulván a téli időszakra – meghitt, otthonos télikertként vált az idelátogatók kedvenc helyszínévé.

az étterem egykor - TAKÁCS JÁNOS VENDÉGLŐJE

DINING GUIDE – 2021 JÚNIUS

Megbízható, érthető és igazán szerethető étterem, törzshelygyanús már első látogatás után is.

forrás: Dining Guide – olvasd el a cikket!

R & R MAGAZIN – 2018 AUGUSZTUS

“A Kert Bisztró egy igazi kulináris ékszer. Minden, ami mozgatórugója ennek a
vállalkozásnak, két szóban megfogalmazható: hagyomány és szeretet…”

WE LOVE BUDAPEST – 2018 JÚLIUS

“A Kert Bisztróban már akkor is szívesen ücsörögtünk, amikor először kóstoltuk meg a halgombóclevesüket, de így, hogy keddenként filmvetítés is jár az ínyenc vacsora mellé, még nagyobb a csábítás, hogy Zuglóba szervezzük az esti programot.”

forrás: We Love Budapest

 

FORBES MAGAZIN – 2018 MÁJUS

“A kert a lelke mindennek. A következő hónapok átvészeléséhez nagyon fognak kellenei olyan budapesti oázisok, mint a zuglói A Kert. Ottjárttunkor éppen bizonyítják, hogy simán le lehet vezényelni náluk nagycsaládi ebédeket is, sem a nagyszülők generációja, sem a Bécsből, Londonból hazaugró sógor nem fog pánikba esni az étlap láttán.”

forrás: Forbes Magazin

WANDER FOOD WONDER BLOG – 2016 DECEMBER

“Azt érzem, hogy itt mindig mindenben valami pluszt szeretnének adni. Nem csak letudni a mai napot, nem csak kiadni azt az adag ételt. Ezt láthatjuk az étlapon is. Szezonális alapanyagok, trendkövetés és egy kis csavar minden fogásnál.”

forrás: Wander Food Wonder Blog

 

WE LOVE BUDAPEST – 2016 DECEMBER

“Napokig áradozott nekünk a Kert Bisztróról, ami szerinte egy igazi szerelemprojekt: szuper adottságokkal, jó fej vendéglátósokkal, ízletes ételekkel. Szerette, hogy a belváros helyett egy külsőbb kerületben kapta meg mindezt az élményt.”

forrás: We Love Budapest

WE LOVE BUDAPEST – 2016 SZEPTEMBER

“Az ottlétünk során az volt az érzésünk, hogy egy kedves család mindennapjaiba csöppentünk bele, és nem csak a visszajáró vendégek és a szaladgáló gyerekek miatt. Maga a stáb is nagy összhangban működik. Jólesett a szívélyes fogadtatás, a közvetlen és figyelmes bánásmód, hiszen sokszor szinte már el is felejtjük, hogy ilyen is van, sőt, hogy ez lenne az alap. Judit elmondta, hogy számukra fontos érték a klasszikus vendéglátás, nekik most ez a hivatás az életük.”

forrás: We Love Budapest

MAGYAR KONYHA – 2016 OKTÓBER

“A hely neve nem hazudik: a hangulatos kert és modern bisztrókonyha a hely két legfőbb ismérve. Lássuk, mit is jelent ez. Elsőként a szervízt emelnénk ki: ez a nem tolakodó, de közvetlen, mindig jelen lévő, odafigyelő kiszolgálás az, amitől az ember tényleg vendégnek érezheti magát.”

forrás: Magyar Konyha Online